Pályázói elégedettségmérés 2013

Pályázói elégedettségmérés 2013

Büszkék vagyunk rá, hogy 2013-ban HR Szakértői Irodánk által Megbízóink felé bemutatott pályázóinktól az alábbi értékeléseket kaptuk.

Munkánkat Etikai Kódexünknek megfelelően ebben az évben is a szakmaiság, a diszkréció, az egyenlő bánásmód és az etikus magatartás jellemzi. Bízunk benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan 2014-ben is számos szakember és munkáltató egymásra találását segíthetjük szakértői támogatásunkkal.

 

“Úgy vélem nagyon korrekt módon zajlott le a kiválasztási folyamat, mindössze egyetlen helyen jelöltem meg alacsonyabb értéket a kérdőíven, és ez is nagyobb részben az én hibám. Bár próbáltam felkészülni az interjúra, nagyon izgultam, más jellegű kérdésekre számítottam. Furcsa volt számomra maga a telefonos módszer is (azon túl, hogy megértem az okát), a személyes kapcsolattal néha határozottabb képet lehet kialakítani a beszélgetőpartnerről, ráadásul egy mosoly talán hatékonyabban oldja a feszültséget.
Ezen túl külön szeretném megköszönni, hogy a negatív döntésről is értesítést kaptam, mert tapasztalataim alapján sok munkáltató illetve munkaközvetítő ezt elmulasztja.” S. Erzsébet

“A tanácsadó minden szempont alapján felmérte a profilomat, amely által átfogó képet kaptam saját és az elvárt képességekről. Ez pályakezdőként nagyon fontos számomra, hiszen még tapasztalatlan voltam az interjúk és a CV írás világában. Sokat tanultam a tanácsadóval történő beszélgetés során.” S. Renáta

“A lezajlott interjúról pozitív véleménnyel vagyok; az interjú időpontjának és módjának egyeztetése során munkatársuk figyelembe vette az én lehetőségeimet is. A megpályázott pozícióval, illetve a pozíciót meghirdető céggel kapcsolatosan az interjú során minden információt megkaptam.” K. Krisztina

“Elégedett voltam a tájékoztatással, rugalmassággal és kedvességgel. Szerintem nagyon jól végzik a munkájukat.” P. Krisztina

“Az interjú közvetlen, kötetlen módon zajlott, így mindenképpen oldott hangulatban telt el, megtartva annak szakmaiságát. Az ügyfél kérésére annak kiléte ismeretlen maradt.” V. Krisztina

“Teljesen elégedett voltam, az interjú során felszabadultan tudtunk beszélgetni, úgy éreztem, tényleg kíváncsiak az emberre, nem csak egy önéletrajzból.” M. Szilvia

“Én nagyon örűltem , hogy a Salio-t megtaláltam, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Igazán közvetlenek voltak velem és éreztetve volt velem, hogy fontos vagyok nekik, mint állást kereső, nem volt bennem félsz, hogy nem jelentkeznek és eltűnök a „süllyesztőben”, mint a többi helyen. Nagyon köszönöm nekik, és örülök nagyon a munkámnak, igazán jól érzem magam! K. Gyöngyi

“Teljesen elégedett voltam a tájékoztatással kapcsolatban. Megbízhatónak, pontosnak és korrektnek találtam a tanácsadót. Ezúton is köszönöm a segítségüket.” M. Gabriella

“Valóban rugalmasan kezelték az interjúval kapcsolatos információkat, teendőket. Kifejezetten üdítő volt, hogy nem a szokványos kérdésekkel „bombázott” a tanácsadó, hanem sokkal inkább személyes jellegű volt a beszélgetés.” P. Noémi

“Mindenről pontos információt kaptam, tökéletesen meg voltam elégedve.” H. Magdolna